2010. május 19., szerda

Supra Balance

MULTIPLY PLUS KETTŐS FERMENTÁCIÓS ELJÁRÁSSAL ELŐÁLLÍTOTT,

NÖVÉNYI ENZIMEKET TARTALMAZÓ ITALKÉSZÍTMÉNY.

A termék BIO GOJI BERRY gyümölcslé felhasználásával készült.

Nemt tartalmaz mesterséges tartósítószert, színezéket, ízesítőt, stabilizártort, étkezési savakat!

BIO GOJI BERRY - BIO PAPAYA ÉS LEVÉL - GYÖMBÉR - KURKUMA - BIO és KOSER CÉKLALÉ - ZÖLDETALEVÉL

Supra Balance

„A halál a bélben lakozik”-mondta Paracelsus, a középkor egyik legnagyobb orvosa és gondolkodója.Csak most, több száz év elteltével kezdjük megérteni ennek a kijelentésnek az igazságát és mélységét, amelyet a legfrissebb tudományos eredmények is a legmesszebbmenőkig igazolnak. Egyensúlyban lévő emésztés, harmonikusan működő gyomor és bélrendszer nélkül nem érhető el a tökéletes egészség.

Az emésztőrendszer mikrobiológiai egyensúlya alapvető fontosságú a táplálékkal bevitt hatóanyagok emésztése és hasznosulása, az immunrendszer megfelelő működése szempontjából. Olyan kulcsfontosságú élettani tényezőket befolyásol az emésztőrendszer működése, mint az allergiára, gyulladásos betegségekre való hajlam, bizonyos daganatok kialakulásának a valószínűsége vagy akár a csontok, ízületek állapota.

A természetes módszerekkel gyógyító szakemberek egyetértenek abban, hogy minden, az egészség megőrzését vagy helyreállítását célzó kezelésnek az emésztőrendszer tisztításával és egyensúlyba hozásával kell kezdődnie.

A Supra Balance összetevői

BIO Goji Berry (Lycium barbarum, kínai farkasbogyó)

A Himalája lejtőin, Ningxia tartományban tradicionális , nagy becsben tartott növény. A farkasbogyó legendája és az ősi kínai orvoslás feljegyzései 5000 évre nyúlnak vissza. Gyümölcsét már évezredek óta használják a tradicionális kínai gyógyászatban. Shen Nung, a nagy népi gyógyító a világ első, Kr.e. 475 körül kiadott gyógyszerkönyvében már említést tett a farkasbogyóról.

A kínai farkasbogyót régóta nemzeti kincsnek tekintik a kínaiak, az olimpiai edzők titkos fegyverként használják olimpiai aranyérmek megszerzéséhez.

Az 1980-as évek közepén a Ningxia Táplálkozástudományi Intézet biokémikusai a kínai farkasbogyó (amit az őslakos kínaiak Goji bogyónak neveznek) analizálásakor azt találták, hogy az egy valóságos vitaminbomba egy gyümölcs alakjában. Tömegének több mint 15%-át fehérjék alkotják, a farkasbogyó legalább 33 esszenciális ásványi anyagot és nyomelemet, 18 aminosavat és tekintélyes mennyiségű krómot tartalmaz.

Vitamintartalma páratlanul magas, amelyet egy független amerikai laboratórium analízise is megerősített:

67-szer több B1 vitamint (tiamint) tartalmaz, mint a barna rizs,2-szer annyi B3 vitamint (niacint) tartalmaz, mint az élesztő

3-szor annyi C-vitamint tartalmaz, mint a narancs5-ször annyi kálciumot tartalmaz, mint a nyers karfiol2-szer annyi béta-karotint tartalmaz, mint a nyers spenót

Emellett az egyik legerősebb természetes antioxidáns gyümölcs, az ORAC értéke 27-szerese a vörös szőlő és 6-szorosa a földi szeder ORAC értékének! Méltán érdemelte ki a „superfood” („szupertápanyag”) elnevezést, amelyet a több száz elvégzett klinikai vizsgálat a legmesszebbmenőkig megerősített. Hatóanyagai májvédő és májregeneráló hatásúak, amelyet több klinikai vizsgálat igazolt. Magas rosttartalma és természetes vitaminjai elősegíthetik a jótékony bélbaktériumok növekedését, ezzel gyorsítva a bélműködés egyensúlyának helyreállítását.

Bio Papaya gyümölcs és levél (Carica papaya)

A közép-amerikát megszálló spanyolok az „angyalok gyümölcsének” nevezték mennyei íze miatt. Nem csak az íze miatt figyelemreméltó ez a gyümölcs, hanem elképesztően magas fehérjebontó enzim (papain, chymopapain) és egyéb enzim (bromelain és carpain) tartalma miatt is, amelyeknek szerteágazó egészségügyi hatásai régóta ismertek. A természetgyógyászatban elsősorban az emésztés támogatására és helyreállítására használják: sok reménytelennek tűnő esetben a papaya jelentette a fordulópontot, amely elindította a beteget a gyógyulás útján. C-vitaminban és karotinoidban szokatlanul gazdag, valamint arginin és carpain tartalma is kiemelkedő. Az arginin a férfi nemzőképesség megtartásában is szerepet játszik. Számos növényi rostféleség mellett fibrint is tartalmaz, amely ritkaságszámba megy a növényvilágban. A rostok a vastagbélben képesek megkötni toxikus anyagokat, így fogyasztásuk csökkentheti bizonyos betegségek előfordulási gyakoriságát.. A papain és bromelain enzimeknek a daganatok megelőzésében és kiegészítő kezelésében betöltött szerepe is intenzív kutatás tárgya. A jótékony bélbaktériumok szaporodásának támogatásával segítheti az emésztőrendszer egyensúlyának helyreállítását.

Gyömbér (Zingiber officinale)

Már Marco Polo is megemlíti könyvében, a középkori fűszerkereskedelemben fontos szerepet játszott. Szerteágazó jótékony élettani hatásai miatt több vezető gyógynövényszakértő a „legfontosabb gyógy-és fűszernövény” megtisztelő címmel illeti a gyömbért. Gyomorerősítő, étvágyjavító, emésztést elősegítő hatása miatt évszázadok óta alkalmazzák a természetes gyógymódok részeként. Hányinger és émelygés (akár terhességi émelygés és tengeribetegség) ellenszereként is használják, de más emésztési problémák (felfúvódás, emésztőrendszeri gyengeség, hasmenés) esetén is hatásosnak bizonyult. Fokozza a nyálelválasztást, amely megkönnyíti a nyelést és az emésztést. Vérhígító, koleszterinszint csökkentő, gyulladásgátló, daganatellenes hatásának megerősítésére jelenleg is intenzív kutatások folynak, melyek nagyon ígéretes eredményeket hoztak. Azonosították a gyömbér azon hatóanyagait, amelyek a gyulladáscsökkentő és daganatellenes hatásért felelősek.

Kurkuma (Curcuma longa)

Az ayurvédikus orvoslás évezredek óta használja gyulladásos ízületi és bélbetegségek, emésztési problémák, májbetegségek, aranyér kezelésére. A modern kori kutatások leginkább gyulladásgátló és daganatellenes hatásának tisztázására irányultak, így derült fény arra, hogy a kurkuma hatóanyagai a természet leghatékonyabb daganatellenes és gyulladásgátló vegyületei. Amellett, hogy számottevő hatékonyságot mutatott ízületi gyulladások, Crohn betegség és colitis ulcerosa esetén, nem csak a daganatok kialakulását gátolta a klinikai vizsgálatokban, hanem a növekedést és az áttétképzést is. Epidemiológiai megfigyelésekből tudjuk, hogy a kurkumát rendszeresen fogyasztó népek körében számottevően alacsonyabb az emésztőrendszeri rendellenességek és daganatok előfordulási gyakorisága. A kurkumin és más kurkuminoidok májvédő, regeneráló, koleszterinszint csökkentő, szív-és érvédő, immunstimuláns hatásainak tisztázása jelenleg is intenzíven kutatják. 2004 óta több kutatócsoport is publikálta a kurkuma kivonatának hatékonyságát Alzheimer kór esetén. Mivel a kurkumin átlép a vér-agy gáton, befolyásolhatja az agysejtek pusztulásával járó degeneratív folyamatokat is, ez magyarázatot adhat a megfigyelt hatásokra. A kurkuma hatóanyagai a természetben előforduló leghatékonyabb antioxidánsok.

Bio és Koser Cékla (Beta vulgaris)

Egyiptomban, Thébában a 3. dinasztia Saqqara piramisának feltárásakor a régészek cékla maradványokra bukkantak, de az első írásos emlékek a Kr.e. 8. századból, Mezopotámiából származnak. A rómaiak már termesztették is és széles körben használták a céklát élelmiszerként, valamint a májat és emésztést támogató gyógyszerként egyaránt. Az American Heart Association hívta fel a figyelmet magas vérnyomást csökkentő képességére: egy órával 500ml céklalé fogyasztása után már csökkentette a vérnyomást, amely hatás fokozódott a következő 4 órában és 24 órával később is kimutatható volt! A középkorban Európa több országában használták daganatelles gyógyszerként, amely hatást több modern klinikai vizsgálat is alátámasztotta. A cékla vörös színét adó betacyanint tették felelőssé a megfigyelt hatásért, amely a máj méregtelenítő képességét is befolyásolta. Más vizsgálatokban a koleszterin-és triglicerid szintre, a gyulladásos vérparaméterekre gyakorolt jótékony hatását vették górcső alá a kutatók, amelyekben az aktív hatóanyagként a betaint és a kolint nevezték meg a tanulmányok szerzői. Legismertebb emésztőrendszeri hatása a rosttartalmával függ össze: mind laxatívumként, mind a jótékony hatású bélbaktériumok tápanyagaként elsőrendűnek bizonyult.

Zöld tea (Camellia sinensis)

Fogyasztásának hagyományai Keleten a kultúra bölcsőjéig nyomon követhetők, csakúgy mint orvosi felhasználásának nyomai., amelyek a sebgyógyításon keresztül a vércukorszint szabályozását és az emésztés segítését is magukba foglalják. A Kissa Yoyoki (A Tea Könyve), amely 1191-ben íródott, részletesen ecseteli a tea fogyasztásának jótékony hatásait az 5 legfontosabb szervre, különös tekintettel a szívre. Az utóbbi évtizedekben a nyugati orvostudomány számos tudományos és klinikai vizsgálatot indított a zöld tea fogyasztásának régóta hangoztatott jótékony élettani hatásainak tisztázása céljából. Közismert tény, hogy a zöldtea fogyasztók körében ritkább a szív-és érrendszeri valamint bizonyos daganatos betegségek előfordulása. Egy másik vizsgálatban nem csak a zsírok égetését volt képes fokozni, hanem a sejtek inzulin érzékenységét és a glükóz toleranciát is javította. Az is bizonyítást nyert, hogy a zöld tea hatóanyagai képesek lehetnek megvédeni az idegsejteket a pusztulástól Alzheimer-kór és Parkinson-kór esetén. A polifenolok jótékonyan befolyásolták a gyulladással járó bélbetegségek tüneteit egy másik klinikai vizsgálatban. Ezeken kívül májvédő, méregtelenítést segítő és emésztőrendszeri daganatellenes hatása emelendő ki a zöld teával kapcsolatos számos tudományos publikáció közül.

Étkezés előtt vagy közben, napi 25 ml magában, vízzel esetleg gyümölcslével elkeverve.

Tárolás: hüvős helyen 37°C alatt.

KÖZVETLENÜL FELBONTÁS ELŐTT ÉS UTÁN HŰTSE LE!

FOGYASZTÁS ELŐTT ENYHÉN RÁZZA FEL!

MULTIPLY PLUS KETTŐS FERMENTÁCIÓS ELJÁRÁSSAL ELŐÁLLÍTOTT,

NÖVÉNYI ENZIMEKET TARTALMAZÓ ITALKÉSZÍTMÉNY.

A termék BIO GOJI BERRY gyümölcslé felhasználásával készült.

Nem tartalmaz mesterséges tartósítószert, színezéket, ízesítőt, stabilizártort, étkezési savakat!

Összetevők: bio goji berry (Lycium barbarum) gyümölcslé (31%)*, papaya gyümölcs és levél (27%)*, gránátalmagyümölcs kivonat (20%)*, búzafűlé (10%)*, zöldtealevél kivonat (2%)*, víz, tejsav (a fermentáció során képződő), enzimek (papain, bromelain).

(* Az összetevők térfogat % arányában vannak feltüntetve.)BIO Goji Berry (Lycium barbarum, kínai farkasbogyó)

Összetevők:

Nincsenek megjegyzések: